Halihó!

Alíz vagyok 21 éves örök álmodozó típus.

Mivel ez a blog egy drasztikus életmódváltást dokumentál (remélhetőleg.. akarom mondani minden bizonnyal eredményes végkifejlettel) gondoltuk bemutatkozunk nektek, hogy megértsétek miért is tesszük mindezt.

Kiskorom óta vannak rajtam plusz kilók, sosem éreztem magam jól a bőrömben. 11éves koromban iskolát váltottam és ekkor szembesültem először a külsőm miatt negatív kritikákkal. Addig falun éltem és az osztálytársaimmal egy óvodában kezdtük pályafutásunkat, a felsőbb éveseket is személyesen ismertem és úgy általában a falubelieket. Mindenki látta milyen voltam pólyában aztán milyen lettem ahogy nőttem. Tanúi voltak ahogy a boltban apukám minden nyalánkság utáni vágyamat kielégíti, sőt mikor (igazán feleslegesen) újabb adag chipset vagy más romboló ételt akartam befalni kis hiszti után már kaptam is rá pénzt.

Ti is biztosan tudjátok; minden új környezetbe nehéz beilleszkedni, nemhogy Pesten egy kritikus korban lévő gyerektömeg karmai közé vetve helytállni. Ne értsetek félre, nem voltam vészesen elhízva, de a hasamat körül ölelő úszógumi épp elég táptalaj volt a csipkelős kedvűeknek,ennek köszönhetően hiába voltam eddig nyitott és felszabadult a barátaimmal, hirtelenjében ebben az új környezetben visszahúzódóvá és önbizalomhiányossá váltam. Íme, változtathattam volna, akkor talán a beilleszkedés is hamarabb sikerült volna és ma nem írnám ezeket a sorokat nektek, hiszen egy vékony testben élném mindennapjaim, de mint már kitalálhattátok, mégsem változtattam, sőt továbbra is egészségtelenül ettem, közben pedig fanatikusan megszerettem a "Mit ne vegyél fel?" és a "Toppmodell leszek" tv-műsorokat. Ezek alapozták meg a divat iránti szerelmemet és vittek egy művászeti középiskolába. Életem ezen szakaszában megtanultam az alkatomhoz illően öltözködni, optikai csalásokkal elérni hogy csinosnak lássanak, sőt kiemelkedjek stílusérzékemmel iskolatársaim közül.

A mai napig imádok öltözködni ezt nem is tagadom! Viszont épp ezért pontosan tudom, mennyivel több ember elismerő pillantását, szavait vívhatnám ki ha szabadon felvehetném a fejemben meglévő variációk mindegyikét - azokat is, amelyek nem állnának jól egy dudorodó hason és egy zsírrétegbe bevágó öv elrontaná az összképet - és azt is be kell hogy valljam; sosem éreztem magam teljesen megelégedve az összeállításaimmal, hiszen hiába a szép ruha, igazgatni kell ha leülök, mert bizony megmutatja a problémás részeket egy rossz testtartásban.

Mint ahogy az lenni szokott, elérkeztem abba a korba, mikor a bulizás válik az ember szenvedélyévé. Kollégiumba költöztem és imádtam az ottani társaságomat! Nem volt olyan hét, hogy ne mentünk volna táncolni. Itt ismét kellemetlen helyzetekbe kerültem. Olyan ruhát kellett találnom ami kellően felkelti a fiúk figyelmét (hiszen ki ne akarná ezt a hatást kiváltani egy ereszdel a hajam buliban?) ám közben nem hangsúlyozza ki a nem éppen ideálnak számító alakomat.

Az idő előre haladtával elkezdtem kisérletezni diétákkal, ám ezeket hamar feladtam mert nem láttam hirtelen változást és mitagadás gyenge volt az akaraterőm. Ám egy nagy szerelemre sikerült találnom: a testmozgásra!

Tudjátok, a fővárosban a legtöbb gyereket járattak valamilyen sportra a szülei, akár kötelezőszerűen az iskolában, akár ezen kívül táncórákra/úszásra/focira stb. Ezzel szemben nekem az iskolai tornaórákon és az imádott úszásokon (persze csak strandon hiszen nem volt a közelben uszoda) kívül nem volt jártasságom semmilyen sportban, erre vezetem vissza azt is, hogy viszonylag későn éreztem meg a mozgás égető hiányát a mindennapjaimban.

No de jobb később, mint soha! Konditerembe kezdtem járni, uszodában töltöttem havi 3 órát, kipróbáltam a Hot iron-t, a Pilates-t, a Bikram jógát, a Kettle bell-t, a Zumbát és a Kangoo-t is. Mindet élveztem és kiolthatatlan vággyal fordítottam rájuk szinte minden szabadidőmet. Azt hihetnétek, hogy itt jött el az életemben a nagy fordulat, a várva várt fogyás.. Nem, nem. Sajnos hiába lettek mozgalmasak a mindennapjaim, az étkezésemre kevés gondot fordítottam. Óra után a legnagyobb bűnt követtem el, rohanva egy találkozóra vagy munkába az utam a pékségbe vezetett. Amit nagy munkával ledolgoztam volna már vissza is ettem rengeteg szénhidrát "segítségével". A barátaim így is sok változást láttak, és én is. Egyre nagyobb eredményeket értem el a testem teljesítőképességének növelésével. Fruzsival (blogíró társammal) kétszer körbebicajoztuk a Velencei tavat. Elmentem a Coca cola testépítő napra és a Fitbalance-ra, s ezeken a helyeken simán lépést tudtam tartani azokkal a bizonyos álom alakú vékonyakkal, akiknek talán a felénél többet is mozogtam. És képzeljétek, kiskori álmomat valóra váltva átúsztam a Balatont!

 

Ha őszinte akarok lenni (márpedig veled az szeretnék) akkor be kell hogy valljam; nincs annál borzalmasabb érzés, mikor új barátot találsz vagy csak ismerkedsz és mikor elmeséled mennyi mindent értél el és büszkén mondod mennyi erőt fektetsz a testmozgásokba és látod a másik félen hogy meglepődik és méregetni kezd.. Ilyenkor mindig átfut a fejemen, hogy biztosan azon gondolkodik, vajon túlzok-e, hiszen aki ennyit sportol az miért néz ki.. Miért néz ki ÍGY?

 

Aztán Fruzsival egy nagy kalandba vágtunk; kiköltöztünk Skóciába!

Kedvenc édességeink megannyi eddig ismeretlen ízben kaphatóak itt. Borzalmasan sőt pofátlanul olcsón lehet kapni finomabbnál finomabb kekszeket, fagyikat, cukorkákat. Mindenki hangsúlyoznám a munkatársain közül eddig Mindenki hízott a kiköltözése utáni időkben. Mi is bele kezdtünk az olcsó és kánaánszerű méreghalmaz habzsolásába és amit leírni is szörnyű, elhanyagoltuk a testmozgást is. Jómagam a kint töltött fél évből összesítve egy hónapot töltöttem el aktív testmozgással, a többi időmben ellustulva, az otthon megszeretett és immár tudatosítottan boldogító és felszabadító testmozgásnak hátat fordítva zabálással töltöttem.

Fejenként +10kg biztosan feljött, és mi; akik bizonyítottan nehezen veszik észre másokon a változást és együtt lakva nap mint nap láttuk a másik testét.. Egyszer csak ezek ellenére is elborzadva ébredtünk tudatára, hogy eddigi plusz kilóinkat jócskán gyarapítva állunk most egymás, és furdaló lelkiismeretünk előtt és bizony változtatnunk kell, ez így nem mehet tovább!

 

Hát megérkeztünk kedves olvasóm: jelenemben találhatod magad. Nagy léptekkel haladva, sok kínos momentumot érintve (ám közel sem kifejtve) megismerhetted az eddigi történetét a testemmel való kapcsolatomnak.

Elegem van abból, hogy a strandon szégyenkeznem kell és csak ígérgetem magamnak, hogy jövőre máshogy lesz!

Elegem van abból, hogy gyengeségből nem élem azt az életet amit tudnék, hiszen nem nézek ki úgy, ahogy szeretnék. Épp elég erősnek érzem már magam, hiszen sok mindent megéltem már.

Erős vagyok és sikerülni fog!

 

 

 

 

vékonyleszekanyárraAlíz

Megosztás a facebookon